Beszélgetés Tompa Gábor színházigazgató-rendezővel

- A Visszaszületés című előadásuk bemutatóját heves vita követte, de a Hanoch Levin Téli temetés című művéből készült előadásuk sem ért el nagy sikereket. Ön szerint mi ennek az oka? Hogyan értékelné az elmúlt évadot?
– A 2009/2010-es évadban kevesebb új bemutatónk volt, mint az előzőben. Ennek részben gazdasági, részben más okai vannak. Ezek közül az egyik, hogy a társulat júliusban az Avignoni Fesztiválon mutatta be Visky András Visszaszületés című drámáját, amelyet aztán sorozatban huszonháromszor adott elő ott, s a színikritikusok szavazatai alapján az Off legjobb előadása lett. Ez eleve hosszúra nyújtotta a nyarat, így az őszi évadot a szokásosnál később kezdtük. Közrejátszott az is, hogy az őszt egy másik fesztivállal kezdtük, Pilzenben, szintén a Visszaszületéssel, majd ezt követően a Vígszínházban és a Bukaresti Nemzeti Fesztiválon mutattuk be az előző évad kétszeres UNITER-díjas előadását, a Három nővért. Ugyanakkor több színészünk – Hatházi András, Dimény Áron, Bogdán Zsolt – főszerepet kapott különböző nemzetközi filmprodukcióban, ami örvendetes tény, ám kissé megnehezítette az itthoni munkát. Ha művészileg értékeljük az évadot, akkor a Visszaszületés kétségtelen nemzetközi, szakmai és közönségsikerét – amit itthon provinciális hangú álvita követett – januárban Andrei Şerban újabb színpadi remekműve, a Suttogások és sikolyok tetőzte be, ami kétségkívül az évad művészileg legkiemelkedőbb eseménye volt. A helyi magyar nyelvű sajtó ezt is megmosolyogni való kicsinyességgel fogadta, komoly szakmai érvek hiányában fő „esztétikai kategóriává” az egyik női szereplő szeméremszőrzetének állapota lépett elő. Reményeink szerint a közönségnek az előadás iránti – Ványa bácsihoz hasonló – példátlan érdeklődése nem elsősorban ennek köszönhető. Fontosnak tartom megemlíteni az Ördögök című Dosztojevszkij-darabból készült produkciónkat is, amely Albu István fiatal rendező figyelemre méltó színházi bemutatkozása, ötletes, szép, gondolatébresztő előadás. A tavaszi nagyszínpadi bemutatónk, a Téli temetés csekély nézőszáma valóban meglepett, hiszen a darab remekbeszabott fanyar vígjáték, így talán az előadás maradt el a várakozásoktól, noha ezt csak úgy lehet jobban megítélni, ha többen lennének kíváncsiak magára a műre. Nagyobb hangsúlyt fektettünk az elmúlt évadban a vendégrendezvényekre, valamint a stúdió sajátos arculatának kialakítására, a felolvasó-színházi estekre, arra, hogy minél nagyobb számban szólítsuk meg a közönség újabb és újabb rétegeit. Megítélésem szerint ez remekül sikerült mind a felolvasóesteknek – szám szerint 6-nak, melyekben Salat Lehelnek oroszlánrésze volt –, mind pedig az olyan vendégrendezvényeknek, mint a nagynevű amerikai dzsesszegyüttesek koncertjei vagy a Vígszínház májusi vendégjátéka. Mindezek mellett nem hanyagoltuk el a szakmailag fontos együttműködéseket sem, mint a Peter Brook színészével, Josi Oidával létrejött műhelymunka. Boér Ferenc március 15-i műsorát is rendkívüli érdeklődés övezte. Összesen 210 előadás volt látható a Színházban, ami 21-gyel több, mint az előző évadban, összesen 28 310 néző volt kíváncsi munkánkra, ami 1498-al több, mint tavaly, s ez az utóbbi években folyamatosan növekvő számadat.
– Az utóbbi évek UNITER-sikerei után meglepő volt, hogy idén jelölést sem kapott a társulat.
– 18 év alatt színházunkat 12-szer jelölték az UNITER Év Legjobb Előadása díjára, hat ízben nyertük el ezt az elismerést, ezt több mint egy tucat egyéni jelölés és díj kíséri. Ezt egyetlen romániai társulat sem közelítette meg eddig. Néhány kishitű és homokba dugott fejű helyi magyar sajtóst leszámítva a szakma többsége az ország és a magyar nyelvterület legjobb társulataként emlegeti a mienket. Nem hiszem, hogy elégedetlennek kellene lennünk amiatt, hogy egy évben kimaradunk a jelölésekből. Ráadásul a jelölések naptári év, és nem évad szerint történnek és a 2009-es naptári év nálunk sem volt a legerősebb, a Suttogásokat például 2010 januárjában mutattuk be. Általában is sokkal gyengébb volt a tavalyi „termés”, mint mikor például a Ványa bácsi a szebeni Fausttal, vagy a Három nővér a sepsiszentgyörgyi Yvonne-al szállt versenybe. Bizonyára egy-két előadásunk megállta volna a helyét idén is a jelöltek sorában, Albu István pedig megérdemelt volna egy rendezői debütdíjat, de nem vagyok elégedetlen.
– Sem tavaly, sem idén nem szerepeltek Kisvárdán. Ennek anyagi okai vannak, vagy idő nincs rá? Milyen terveik vannak a továbbiakban?
– Kisvárdán sem a Suttogások, sem a Három nővér nem volt technikailag megoldható. Júniusban a világhírű német rendező, Matthias Langhoff még teljes gőzzel próbálja nálunk a szeptemberben bemutatásra kerülő Shakespeare-darabot, a Szeget szeggelt, amit valószínűleg Mértéket mértékért címmel fogunk játszani. Az évadban a társulat összesen 12 nemzetközi fesztiválon vett részt Avignontól Budapestig, Gdansktól Torunig, Szarajevótól Bukarestig és Katowicéig, a Visszaszületéssel, a Pantagruel sógornőjével, a III. Richárddal, a Danton halálával, a Három nővérrel. Több művészünk kapott jelentős szakmai elismerést, ezek közül kiemelném a Péter Hilda filmes díjait, melyeket a Varga Katalin című alkotásban nyújtott színészi teljesítményével érdemelt ki, Kézdi Imola Jászai Mari- és EMKE-díját, Kakuts Ágnes életműdíját. Nehéz, zsúfolt, sokbemutatós évad áll előttünk, nagynevű és fiatal rendezőkkel, és újabb tucat vendégjáték itthon és külföldön, három kontinensen. Az Európai Színházi Unióban vállalt koprodukciós projektekről vagy a decemberi, kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Fesztiválról nem is beszélve. Mindezek mellett hozzá kell szoktatnunk magunkat a hosszan tartó gazdasági válság gondolatához, a méltánytalan fizetéscsökkentések alkotmányellenes gesztusának alkotmányossá tételéhez. Ráfér tehát a társulatra egy kis pihenés.


Krónika