Régiók
Események
2021. augusztus
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

Csíky András nemsokára 80

Románia
2010. július 8.
Nem lehettem ott a napokban azon az ünnepségen, amelyen a szatmárnémeti Harag György Társulat alapítóit a színház örökös tagjainak fogadták, immár oklevéllel is.

Az alapítás olyan rég, még 1953-ban történt, s ráadásul Nagybányán, hogy az akkori huszonöt személyes együttesből (élén Erdős I. Pál igazgatóval, aki az akkori idők furcsaságaival összhangban, grafikus volt) ma már csak négyen jelenhettek meg az ünnepségen. Nevesen Csíky András, Elekes Emma, Krasznai Paula és Soós Angéla.

A Csíkyvel való találkozás elmaradását különösen sajnálom, mert őt, annak okán, hogy később Szatmárnémetiből Kolozsvárra szerződött, legalább harminc éve nem láttam élőben a színpadon (színházi filmfelvételen, illetve filmen viszont igen). Pedig sokakkal együtt, de kedveltem karakteres hangját, tiszta szövegmondását, egyéniségét külön is kifejező mozgását. Jól emlékszem az általam látott első szerepeire, mint Hamlet vagy Andrej Bolkonszkij alakítása a Háború és békében.

Tehetségére külön felfigyelt a filmgyártás is, minek eredményeként több szerepet is ráosztottak, mint például az Akasztottak erdejében című filmben.

Egy ideig, pontosabban 1960-68 között az akkor még Szatmári Állami Színház igazgatója volt. Bár ekkor a zseniális rendező, a társulat későbbi névadója, Harag György már nem dolgozott Szatmáron, a színház fénykora átnyúlik erre az időre is. Csirák Csaba pár éve megjelent kitűnő színháztörténeti könyvében utána lehet nézni mit játszottak a Csíky-érában.

Persze, az akkori előírásoknak megfelelően minden évadban egy hazai és lehetőleg szovjet proletkultos darabot is be kellett mutatni, lehetőleg elsőnek, de a többiről jobbára az igazgató, illetve az ő tekintélye és befolyása döntött. Márpedig Csíkynek tekintélye volt, amit fel is használt a színház és a helyi magyarság javára.

E jegyzet azért íródott, hogy figyeljünk oda jobban idős színészeinkre. Kiváltképpen azokra, akik a nehéz időkben is tudták mi a teendőjük. Mint Csíky András örökös színházalapító tag, sokunk Bandija. Aki rövidesen 80 éves lesz. Vajon barátain, tisztelőin kívül számon tartják ezt mások is?


Új Magyar Szó