Régiók
Események
2021. november
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
             
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

XVII. Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok

Ukrajna
2010. október 6.
XVII. Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok A kárpátaljai magyarság tudományos és szellemi központjának számító II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) újabb nemzetközi konferencia részese volt szeptember 23-24. között. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár főszervezésében ugyanis ekkor zajlott a Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok rendezvénysorozata, melynek második napi eseményeire a KMF épületében került sor.

A nemzetközi konferencia első napja Nyíregyházán, a megyeháza Bessenyei Nagytermében kezdődött, ahol többek között köszöntötte a résztvevőket Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, ezt követően sor került a helytörténeti pályázat eredményhirdetésére, majd "Virágzó városok" témában tartották meg előadásaikat az anyaországi szakembereken kívül szlovákiai, romániai és ukrajnai levéltárak kutatói.

A következő napon a konferencia Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében folytatódott. A Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának képviseletében Scherczer Károly konzul mondott köszöntőt.

A konferenciának helyet adó KMF képviseletében köszöntötte az előadókat és az érdeklődő közönséget dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora is, aki az intézmény múltjáról és jelenéről tartott előadást. A perspektíva tekintetében a rektor hangsúlyozta: "Úgy gondolom, hogy a főiskola jövője részben a kárpátaljai magyarság kezében van: fontosnak tartja-e a magyarság azt, hogy fenntartsa a magyar tannyelvű iskola rendszerét, fontosnak tartja-e, hogy legyen magyar nyelvű felsőoktatás, vagy egyszerűen feladja mindezt és ezzel gyakorlatilag elindítja önmaga felszámolásának folyamatát."

A konferenciát megtisztelte jelenlétével dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ elnökhelyettese is, aki beszédében szólt a nehéz körülmények között dolgozó kárpátaljai levéltárosok munkájáról, a levéltárakban található tekintélyes mennyiségű és értékes iratanyag történelmi jelentőségéről, egyben felhívta a figyelmet a pályázati források jelentőségére és kihasználásuk fontosságára, a jobb munkakörülmények megteremtésére, és a fondok gazdag anyagának megőrzésére.

Kujbusné dr. Mecsei Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója és főlevéltárosa az általa vezetett intézménynek a kárpátaljai levéltárakkal és kutatókkal fennálló együttműködés fontosságáról és elmélyítéséről szólt. Így pl. az idén májusban a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár igazgatójával, Mihajlo Delegannal írtak alá szerződést, melyben mindkét fél kötelezte magát, hogy közösen feldolgozzák az itt őrzött 1836-os privilégiumlevelet. Az igazgató asszony a Rákóczi-főiskola kapcsán kiemelte, hogy nagyon tág az együttműködés lehetőségek kerete, ennek bizonyítékaként a két fél a konferencia keretei között szerződést írt alá, melyet a főiskola részéről Orosz Ildikó elnök, Soós Kálmán rektor, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója Kujbusné dr. Mecsei Éva hitelesített kézjegyével.

A konferencia a továbbiakban előadásokkal és Beregszász történelmi emlékhelyeivel való ismerkedéssel zárult.

Fischer Zsolt

Forrás: Kárpátalja hetilap