Régiók
Események
2026. június
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
             
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

Gondolatok fogantak

Befejeződött a IX. Vajdasági Szabadegyetem

Szerbia
2010. július 5.
Gondolatok fogantak A X. Dombos Fest első hétvégéjével egy időben zajlott a IX. Vajdasági Szabadegyetem a kishegyesi Kátai-tanyán. Az idén sokkal többen jelentkeztek a szabadegyetemre, mint ahány hely volt, és az előadások is telt házasak voltak. Köszönhető ez részben az érdekes témáknak, részben pedig a rangos előadóknak. A rendezvény tegnap zárult, és ennek apropóján Varga Diósi Viola főszervezőt kérdeztük, hogy hányan vettek részt rajta.

– Nagyon sokan érdeklődtek az idei nyári egyetem iránt, de a kapacitásaink végesek. Állandó jelleggel körülbelül 130 érdeklődő vett részt az előadásokon, de például szombaton a hallgatóság Vajdaság egész területéről érkezett. Ugyanakkor az idén több magyarországi résztvevőnk is volt. Ez azért fontos, mert szeretnénk, hogy az anyaországiak többet megtudjanak rólunk, és kapcsolatok létesüljenek a fiatalok között.

Milyen témák köré csoportosították az előadásokat?

– Három központi téma köré csoportosítottuk az előadásokat. Több oktatással foglalkozó előadásunk volt, és azt tapasztaltam, hogy a hallgatóságot érdekelte a téma, hiszen az ő mindennapjaikat is érinti. A másik főbb témánk a média és a média értékteremtő szerepe volt. Örülök, hogy a közszolgálati médiumoktól többen is eljöttek, gondolok itt Pálffy Istvánra és Veiszer Alindára, valamint Rókusfalvy Pálra. Harmadik kiemelt témánk a gazdaság volt, az előadók közt volt Horváth Szabolcs, az OTP Bank szerbiai vezérigazgatója és Radovan Jelašić, a Szerbiai Nemzeti Bank leköszönő kormányzója. Ők a szerbiai monetáris rendszerről értekeztek, különös tekintettel a világválság utáni változásokra. Természetesen voltak előadások, melyek nem köthetők az említett témákhoz, az előadók közül megemlíteném még Szenn Péter haraszti református lelkészt, aki a magyarságtudatról és a mindennapi küzdelmekről beszélt.

Az előző évekhez képest hogyan értékeli az idei szabadegyetemet?

– Az idei szabadegyetem azért volt jobb, mint a korábbiak, mert a témákat jobban csoportosítottuk. A hallgatóságot is meg kell dicsérnem, hiszen a szoros program ellenére figyelmesen végigülték az előadásokat. A másik dolog, amit megjegyeznék velük kapcsolatban, az az, hogy sokkal bátrabbak voltak, mint a korábbi években. Mertek kérdezni, és több vita alakult ki, mint korábban. Valahol ez is a szabadegyetem lényege, hogy vita alakuljon ki, és gondolatok foganjanak meg.